Skultéty Dóra vagyok. 

Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Egyészségtudományi Karának Doktori Iskolájában végzem a doktori képzésem szexuális nevelés témakörben. 

Az ELTE Társadalomtudományi Karán szereztem egyetemi szintű szociológusi diplomám 2008-ban, és az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán főiskolai színtű tanítói szakán a következő évben. Mindegyik szakdolgozatom témája a szexuális nevelés volt. 

 

 A Szexológiai Tudományos Társaság tagjaként párkapcsolati és szexuális életre neveléssel foglalkozom, öt éve indítottam útjára a "Párkapcsolatok Egészséges Jövőjéért" programot.

2014. óta kb. 1400 diák fejezte ki örömét és háláját a programmal kapcsolatban, amelyben részt vettek.

Óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban is szívesen vállalok órákat, foglalkozásokat akár csak egy-egy választott témakörben és akár projektnap keretében is. Konferenciákon szívesen és sokszor adok elő.

Pedagógusoknak vállalok továbbképzést, szülőknek előadást.

Cégeknek tréningek formájában és csapatépítések során szívesen tartok előadást.

 

"Mintha az ember egy szigetre készülne: jobb, ha van nála lázcsillapító, sebfertőtlenítő, kés stb.  Én ezzel a túracsomaggal szeretném a gyerekeket elindítani, hogy mindenki a megfelelő időben megkapja a tudást, amivel esélye van arra, hogy megőrizze testi-lelki épségét a párkapcsolatában."