Óvodások és kisiskolások

 

Hogy néz ki egy óra?

-  elsősorban pedagógusoknak és különösen érdeklődő szülőknek -

 

 

 

  Szexuális nevelés ovisoknak? Kész röhej, gondolják többen. Pedig nem az. Több szempontból is indokolt ez a korosztály. A kisgyermekeknél, mivel még fejletlen a magasabbrendű agyuk (homoklebeny), az érzelmi agyuk (limbikus rendszer) domináns. Ebben a korban nehezen kontrollálják az érzéseiket. A korai években még kicsik ahhoz, hogy verbálisan megfogalmazzák az érzéseiket, de ez 4-5 éves kortól sokat fejlődik. A legtöbb “Örülök, hogy...”, Szomorú vagyok, amikor...” mondatot ebben az életkorban hallhatjuk. A kisfiúk éppoly könnyedén beszélnek még ebben az életkorban az érzelmeikről, mint a lányok. Aztán később ez megváltozik, éppen ezért ilyenkor szerencsés egy erős “löketet” adni, amikor még nem okoz jelentősebb nehézséget és nincsenek hátrányban a lányokkal szemben.

  A fejlődés ezen szakaszán könnyedén tudják szavakba foglalni a gyerekek az érzelmeiket, amiben ha megerősítjük őket, okosan tereljük és fejlesztjük ezen képességüket, később rendívüli könnyebbséget jelent majd a kommunikációban. Ezt párkapcsolati, munkahelyi kapcsolataikban is tudják használni. 

Erre jó példa az a játék, amikor a gyerekeknek "smiley" fejeket mutatunk, aminél tisztázzunk, hogy milyen érzelmet tükrözhet a jel. A gyerekek maguk fejezik be a mondatot. Pl. "Örülök, amikor..."

  A gyerekeket önismeretét és önbizalmát számtalan játékkal lehet növelni. Egyik legjobb példa erre a “koronás játék”. A gyereket először megismertetjük, hogy mennyi jó tulajdonságot tudunk mondani a másikról. Egy táblán találhatók az arc részeinek szimbólumai (haj, szem, száj, orr stb.). Így könnyen felfigyelhetnek rá, hogy kinek szép a szeme, a haja stb. A következő táblán ruhadarabok ábrái vannak rajzolva. Így megtanulják, hogy a másik öltözékére is mondhatnak bókot. Egy szép szoknya vagy nadrág is feltűnhet a másikon. A harmadik táblán személyes ill. szociális tulajdonságok találhatók. Pl. valakit lehet azért szeretni, mert jószívű (a képen megeteti az állatot), mosolygós vagy ügyesen focizik. Ezekre is mind fel lehet figyelni.

  A gyerekek közül kiválasztunk egyet, aki a kör közepére ül, és arról kell jó tulajdonságot mondani. Aki szépet mond a másikról, egy "varázspálcát kap a kezébe." Ő varázsolja ugyanis boldoggá a kis királyfit vagy királylányt. Persze a varázspálca körbejár, így sok jót hall magáról a koronás gyerkőc.

 

 

 

  Az óvodás gyerekek már érdeklődni kezdenek a nemi különbségek iránt. Ezt először érdemes szociális tulajdonságokkal kezdeni, majd a ruházatra, végül a testi különbözőségekre eljutni. A szociális tulajdonságokat legjobban egy olyan játékkal szemléltethetjük, aminél a gyerek különböző képecskéket kapnak, amire a női és férfi gondolkodásmód eltérő megjelenései jellennek meg. Ennek nem az a célja, hogy a lányokba azt neveljük, hogy ők ne menjenek műszaki pályára vagy hogy egy fiú nem porszívózhat, hanem olyan dolgok, amelyek inkább az eltérő érdeklődésre hívják föl a figyelmet. Ez nagyon fontos, hogy később ne a számonkérésekhez vezessen, mire maguknak is párkapcsolatuk van, hanem a konfliktusok elkerülésére. Hiszen ha tudjuk, hogy máshogy gondolkodik általában bizonyos dolgokban a két nem, akkor nem is lesz olyan nehéz megérteni a másikat. A kártyákon olyan ábrák vannak, hogy autóznak a gyerekek, barbiznak, pónilovaznak ill. járművekkel játszanak. Verekedős és vígasztalós képek is vannak köztük.

 

 

  A következő szint a nemi különbözőségek megértésére egy öltöztetőbaba. A gyerekek kapnak ruhákat, amivel felöltöztetik a kislányokat és kisfiúkat, majd leveszik róluk azokat, és alatta található egy bugyi vagy egy alsónadrág. Végül az is levehető, és alatta a nemi szervek láthatók. Itt lehet tisztázni, hogy milyen fontos, hogy minden wécézés előtt és után is mossanak kezet. A lányok pedig helyes irányban töröljék ki a nemi szervüket (elölről a végbél irányába végezzék, hogy ne kerülhessenek kórokozók a végbél irányából.)

  Az hasra helyezett babzsákgyakorlatokról kevesen tudják, milyen nagy szerepe van az altesti vérkeringés és az intim egészség, izomrendszer fejlesztésében. A gyerekek pókjárásban ill. rákjárásban közlekednek, hasukon egy babzsákkal. Ez a gyakorlat segíti az alhasi vérkeringést, melyet a későbbi években sok gyakorlattal bővítik és az intim torna elemei fokozatosan beépíthetők. Babzsákfoglalóval, zenével végződik ez az óra.