7-8. osztályosok


 

  Ebben az életkorban a gyerekek a serdülő korszakba lépnek. Ez a hormonális változáson túl hihetetlen érzelmi viharokat okoz számukra. A lányok és a fiúk is már igen nagy érdeklődést mutatnak a másik nem iránt, egyeseknek csak tetszik egy-egy leány vagy fiú, mások már az első szexuális együttléten is túl vannak vagy legalábbis fontolgatják azt. Már nem csak színészek iránt éreznek plátói rajongást a lányok, hanem ismerőseikről fantáziálnak. Elkezdődnek a bulik, chatelések ideje és a randevúk sora... A párkapcsolati életre nevelés és szexuális nevelés szükségessége mérhetetlen fontossá válik. Egyik kutatásomban ezt a koroszályt kérdeztem kérdőívek segítségével valamint csoportos foglalkozás keretében. Kérdések özöne árasztja el őket. A lányok mindenről szeretnének tudni, a fiúk úgy vélik már majdnem mindent tudnak. Ez a korosztály (főként a fiúk) már pornófogyasztók többnyire, de azt nem tekintik maguk sem szexuális ismeretnek. Nem a biológiai vonal, hanem a csábítás és hódítás témaköre érdekli őket elsősorban.

Az előadásokon nem csupán a nemi úton tervedő betegségekről és a fogamzásgátlásról kapnak ismereteket a gyerekek, hanem egészségügyi, pszichológiai és szociológiai oldalról nézve egy átfogó képet kapnak a szexuális egészségük megóvása érdekében és egy jól működő párkapcsolat kialakításában kapnak segítséget. Kommunikációs tecnnikákat tanulnak és olyan ismereteket, amellyel hatékonyan tudják irányítani a kapcsolataikat.

  Megtanulnak randevúzni, a közösségi portálokat jól használni, vitatkozni, a másik és maguk személyiségét megismerni és megszeretni, érvelni, az egészségüket megóvni. Meg tudják milyen hatása van a drogokonak és az alkoholnak és miként tudják elkerülni a veszélyeket (pl. buliban). A féltékenységet, szakítást megtanulják feldolgozni, a nő és férfi közti nemi különbségeken túl a gondolkodásmódbeli eltérésekre és azok okozta konfliktusok kezelérére is sor kerül. A sikertelen hódításokat könnyebb feldolgozni, ha okosan mennek neki a következő randevúnak.


 

Az előadások tematikája

 

I. Párkapcsolat (Az ismerkedéstől a randevúzásig)

  • Ismerkedés (hol, hogyan és kivel)
  • Randevúzás (programok 1., 2, és a többedik alkalomra és az együttjárás)
  • Csábítás és hódítás
  • Az internethasználat előnyei és hátrányai (sms-ezés, chatelés, közösségi oldalak, youtube helyes használata a párkapcsolatban)
  • Az intimitás beépítése a kapcsolatba

II. Párkapcsolat (a párkapcsolat helyes működtetése)

  • Az öt szeretetnyelv használata (Gary. Chapman nyomán)

III. Kommunikáció és személyes képességek fejtesztése

  • Értékek: a pozitív tulajdonságok felismerése és kifejezése (Dale Carnegie nyomán)
  • Érzelmek átélése, kimutatása, szavakba foglalása és értékelése
  • A testbeszéd

IV. A férfi és női gondolkodásmód

V. A párkapcsolat nehézségei

  • Féltékenység
  • Határok a párkapcsolatban (személyes élettér, bizalom, családi és baráti kapcsolatok)
  • Szakítás
  • Egyedüllét

VI. Szexuális egészség

  • a nemi szervrendszer helyes működése
  • mindennapi egészségmegőrzés (Pl. Miért ne emeljenek a nők?)
  • nemzőképesség és fogamzásgátlás
  • nemi betegségek
  • A női és férfi reagálóképesség különbözőségei és hasonlóságai
  • Kommunikáció a szexről

VII. Külön foglakozás fiúknak és lányoknak

  • lányok: (az önvizsgálat, személyes jellegő kérdések megbeszélése)
  • fiúk: (önvizsgálat, személyes jellegű kérdések megbeszélése)

VIII. Szexualitás és társadalom

  • Az alkohol, dohányzás, drogok hatása a szexuális életre
  • Plasztikai sebészet, fogyókúra, elhízás hatásai
  • Pornográfia, szexchat
  • Visszaélések megakadályozása (szórakozóhelyeken, táborokban, párkapcsolatban, interneten stb.)
  • Jogok
  • A segítségkérés lehetőségei