Ovitól az érettségiig

 

 

   A program elsősorban a 13-18 éves korosztályt célozza meg, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy előtte a gyerekeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak is segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy a gyerekek szexuális fejlődése gördülékenyen menjen.

 

A szülőknek való előadás alkalmában segítséget nyújtok, hogy miként közelítsék meg az olyan zavarbaejtő kérdéseket, mint "hol jön ki a baba és hogy megy be", mire való az óvszer, hogyan magyarázzuk meg a szexualitással kapcsolatos szavak jelentését és milyen nemi betegségek érinthetik a kezdetektől csemetéiket valamint azokkal milyen szakemberhez forduljanak. 

 

 A pedagógusoknak gyerekeknek való önismereti és kommunikációs ismereteket igyekszek átadni, amelyet nagyon kedvelnek a kicsik. Magam is meglepődtem azon, milyen hamar lehet már ezeket az ismereteket beépíteni a fejükbe, saját gyerekeim és általános iskolai tanítói tapasztalataimre építve kialakítottam egy " Mosolygós füzet" csomagot, amelyet nap mint nap bővítek a gyerekekkel.

 

A 13-18 éves korosztály már úgy vélem szexuálterápában jártas szakembert igényel, mivel szakszerűbb ismeretek szükségesek a diákok tanításához. A program 10 alkalmas kurzust tartalmaz, amely az "Órák anyaga" linken részletesen olvasható.

 

Én már mindent tudok...

 

"Ha egy óvodást megkérdezünk, valószínű, hogy előbb-utóbb megtudjuk tőle, hogy ő már mindent tud. Hogy miért is? Mert ő már tudja, hol jön ki a kisbaba. Aztán eltelik pár év és akkor már aztán tényleg mindent nagyon tud a gyerek, hisz tudja, hogy jön össze. "

 

  Aztán mire 10 év körüli lesz, akkor aztán meg már pláne “mindent tud”, hisz látta a neten, mutatta az osztálytársa a telefonján, vagy megleste a nővérét. Mire az ember túl van az első együttléten, kezdi sejteni, hogy talán annyira mindent mégsem tud, de aztán pár alkalom, és eljön a “minek erről többet beszélni?”. Aztán elkövetkezik az idő, mire az ember évek óta házas, no akkor kezd kevéssé bizonyos lenni, hogy mindent tud, de mire elválik, már aztán tényleg “mindent tud”, hisz ő már házas is volt és vált is. Ha meg aranylakodalmat ünnepel, akkor íme a bizonyíték, hogy ő aztán “jól tudja.” És az egész körben az a csodálatos, ahogy a nagycsoportos tudja, hogy ő már aztán mennyivel okosabb a kistestvérénél, hisz tudja hol jön ki a kisbaba, úgy a szülő a gyerekét, az öreg pedig a fiatalokat mosolyogja meg.

 

  Ahogy egy óvodásnak sem adunk sniccert, úgy a szexualitás veszélyeiről és a pornóról sem fog előadást hallani. De nem is 18 éveseknek érdemes (először) beszélni az fogamzásgátlásról, ahogy az alsós írás munkafüzet kitöltése sem érdekfeszítő egy felsősnek. Ezért fontos egy tematika, egy folyamat. Nem lehet minden elintézni hetedikben, a gyereknemzés biológia órai feldolgozásával. Ahogy az olvasmányfeldolgozás is mást jelent az alsó tagozaton, mint a gimnáziumban. De nem lehet kihagyni éveket se és behozni sem egy óra alatt mindent. Ezért el van osztva a tananyag korosztályonként, fokozatosan és életkori sajátosságok függvényében súlyozva és mivel legfontosabb a középiskolás korosztály, így számukra szükséges a legtöbb óra.

 

 

Miért nehéz róla beszélni?

 

  Azért, mert mindenkinek meg akarunk felelni. Egyrészt a szituáció   kellemetlen. A gyerek biztos, hogy “rosszkor” kérdez. Legtöbbször a boltban meglátja az óvszert és hangosan megkérdezi: “ez mi?”. Vagy az ovisunk a vendégségben nyúl a nemi szervéhez. Vagy lát a strandon egy bikinis állapotos kismamát, akkor megkérdezi, hogy neki hol fog kijönni a kisbaba (mivel tudja, hogy az anyukája császármetszéssel hozta a világra, és neki az a természetes, hogy úgy lehet kiszedni azt a gyerkőcöt bentről.). A vulgáris kifejezéseik garmadáról - amelyeket előszeretettel használnak - nem is beszélve, amiknek a jelentéséről ugyan fogalmuk sincs, de magmagyarázni sem egyszerű.

 

  Másrészt az ember nehezen találja rá a szavakat, hiszen ezek vagy a gyermeknyelv szókincsei vagy túl orvosian hangzanak. Valamint nem akar “túl sokat előre” közölni, másrészt meg mit szól hozzá az óvónéni, tanító néni, tanár, nagyszülő, legrosszabb esetben a másik szülő vagy a nevelőanya, nevelőapa.

 

  A 6-12 éves korú gyerekek esetében nem örül se a szülő, se a pedagógus, ha már "ilyen dolgokkal" foglalkozik a gyerek, mert ennek még nem jött el az ideje, de biztos ami biztos, 18 éves koráig ne is jöjjön. Pedig már az kisiskolást is foglalkoztatja a teste, bizonytalan, hogy szép-e, féltékeny, csalódott és szerelmes is tud lenni. Az életkor, no és a pattanások számának növekedésével pedig az önbizalom nullára esik. Mire 18 éves lesz, érzi, hogy randizni kéne... de hogyan? Chatelni szeret, de elrontja azt is. Nem tudja, hogy a barátnője/barátja, akiről amúgy sejti, hogy imádja őt, miért nem érti meg mégis. Csupán azért, mert nem tudja, hogy a női és férfi gondolkodásmód különbözik sok szempontból.

Az érzelmekről való kommunikációkról pedig szépen lassan lemondunk, pedig nagyon-nagyon jól és ügyesen csinálják a gyerekek, ahogy megtanítjuk miként tegyék.

 

  "A mai gyerekeknek önbizalmuk van", azok "már mindent tudnak", gondolják sokan. Igazából félelem van bennük és kishitűek, mert nem tudják felismerni se a maguk, sem a másik értékeit. Pedig ha önismeretük van, akkor lesz igazi az "egészséges önbizalmuk" és akkor lesznek kedvesek és segítőkészek.

 

  Ha a kamasz kérdez a szexről, a szülő rögtön zavarba jön, mert nagyon meg szeretne felelni egy képnek, ami gyakran más, mint a valóság. (Pl. a szüzesség elvesztése vagy a szerelmi lángolás nem feltétlen a gyerek másik szülőjéhez kötődő emlék, mégis kellemetlen erről beszélnie.)  Nehezen talál jó szavakat a szülő a párkapcsolati és a szexuális témában, hiszen őt sem tanították meg annak idején. Nem akar maradinak se tűnni, de rossz kifejezésekkel sem nevetségessé tenni magát. A párkapcsolat jó működését pedig sokan saját rossz kapcsolatuk miatt már mesének gondolják maguk is sajnos, és a kamasz problémáira, szakításaira csak a "lesz ez még rosszabb", "örülj, hogy nincs még gyereketek" és a "minden nő/férfi ilyen" mondatokkal reagálnak sokan.

 

                                                                                                                                                                                   

  Ráadásul ez csupán a szülői oldal, a pedagógusnak még nehezebb. Meg kell felelni a diákoknak, akik széles skáláját alkotják a szexuális ismereteknek. Nem akar egyik virágzó lelkébe se taposni, a másik felkészült diák meg ne nézze ostobának. Meg kell felelni a szülőknek, mert a gyerek ki tudja mit és hogyan ad tovább és a szülő hogyan reagál rá. És ráadásul meg kell felelni az aktuális ismereteknek is, hogy hiteles legyen. Arról nem beszélve, hogy a többi tanár, a felettesek stb. mit szólnak. A tanár pedig nem kap felkészítést. Nincs egy könyv, egy tematika, mint a többi tárgyhoz. Se a felsőoktatásban, sem később nem jut képzéshez. Esetleg neki is vannak személyes rossz érzései erről beszélve, hogy egy történelem szakos osztályfőnök miért is kellene, hogy ilyenekről tudjon beszélni? Csak azért, mert osztályfőnök? Egy védőnő belátogathat az osztályba, de ő sem kap képzést a orvosi oldaltól eltekintve.

                

 

"Végül nehéz azért, mert mindenkinek vannak személyes élményei. Vagy az, hogy neki nem mondtak meg bizonyos dolgokat a szexualitásról, hiába kérdezte, vagy mert rossz volt megtudni azokat. "

 

  Vagy mert ő hamarabb tudta meg az igazságot és ez megrémítette (mint aki még szeretne hinni tovább a Mikulás eljövetelében), vagy mert utolsónak ciki volt megtudni a "titkokat".

Remélem segítséget nyújhatok a szülőknek, a pedagógusoknak és elsősorban a gyerekeknek. Hálás vagyok nekik, amiért lelkesek, odafigyelnek, kedvesek és érdeklődőek. Ha annyi érdeklődést, mint amennyit látok az arcukon az óráimon mind a párkapcsolataikba is belefektetik majd, meg van mente a jövő és a párterapeuták új foglalkozás után nézhetnek. :)

 

 

Elérhetőség

Skultéty Dóra 06-70-59-47-156 skultety.dora@gmail.com